Árulónak tartják a wagneristák a Putyinnal fotózkodó volt vezérkari főnöküket
Andrej Trosev Prigozsin lázadásakor váltott oldalt és a jó helyzetfelismerésének nem is maradt el a jutalma.
Andrej Trosev Prigozsin lázadásakor váltott oldalt és a jó helyzetfelismerésének nem is maradt el a jutalma.
Az ukrán államfő a most megalakult szervezetet globális kezdeményezésnek nevezte és közölte, hogy bárkit szívesen látnak benne, aki osztja azt a meggyőződést, hogy az agressziónak útját kell állni, bárhol is történjék a világon.
Lassan, de biztosan úgy alakulnak a dolgok, hogy az orosz elnök nem tudja megvédeni odahaza a polgárokat a „korlátozott katonai művelet” igencsak kellemetlen gazdasági hatásaitól, például a rubel jelentős gyengülésétől.
Az ország nagymértékben függ az EU-tól. Gazdasága a futottak még-kategóriába tartozik, csak a költségvetés hiánya alapján szerepel az élmezőnyben. A háború ügyében pedig legfeljebb logisztikai kellemetlenséget tudna okozni, írja a lap elemzése.
A NATO főtitkára az ukrán fővárosban arról beszélt, hogy meg kell erősíteni az ukrán légvédelmet.
Azt viszont nem tudni, hogy a Kadirovról és Putyinról készült felvétel mikori.
A főtitkár üdvözölte a NATO-szövetségesek jelentős hozzájárulását az ukrán védelemhez, különös tekintettel az első amerikai Abrams-harckocsikra, amelyek két napja érkeztek meg Ukrajnába, növelve az ukrán erők képességét az orosz erők visszaszorítására.
A robbantássorozat első évfordulóján sem kerültünk közelebb a tettesek kilétének kiderítéséhez.
Hosszú távú békét, igazságos békét csak rövid távú taktikai engedmények beiktatásával lehet elérni. És olyan szövetségesekkel, akiknek a kitartását az Ön politikája is garantálja, nem pedig megnehezíti vagy – ne adj’ Isten – ellehetetleníti, jelenti ki szerzőnk. És természetesen pontosan ki is fejti ajánlásait. Vélemény.
Ugyanakkor nem valószínű, hogy új orosz offenzíva készülne.
A videóval az orosz állami média szeretné cáfolni a Viktor Szokolov tengernagy haláláról szóló híreket.
A flotta szevasztopoli központját ért támadások az utóbbi napokban jobban szervezettek és nagyobb hatásúak voltak, mint az eddigiek.
Ritka, hogy az Egyesült Államok ilyen kölcsönt ad hadsereg-korszerűsítésére.
Ha a Nyugat szeretné segíteni Ukrajna győzelmét, akkor ehhez megfelelő fegyvereket kell küldenie, és engednie kell, hogy Kijev szabadon felhasználhassa azokat, írja Kemp a Daily Telegraphban.
A kelet-ukrajnai kikötőváros fölött a beszámolók szerint fekete füstöt is látni.